Vonatkoztassunk most el annak a ténynek a politikai ízétől, hogy Waszlavik Gazember Petőfi Velorex stb. László utolsó, széles körben elterjedt blogposztja a Kossuth-téri ingyencirkuszra történt rácsatlakozás volt, és ássunk kicsit mélyebbre. Rá fogunk jönni, hogy irtózatosan szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen névhalmozó jelenségnek lehetünk kortársai. Például csak azt az egyet vegyük figyelembe, hogy ez a valaki az (itt is) sokat átkozott nyolcvanas évek derekán robbant be* a köztudatba, és puszta létével táplálta a reményt a feltörekvő fiatalságban, hogy a megrohadó cocializmuson kívül is létezik valami, amiért érdemes felnőni**. Például akármilyen szar is a rendszer, kellően fárasztó poénokkal le lehet bombázni belülről is: hogy továbbfejlődjön, és átalakuljon ugyanazzá.
*Azért annyira nem robbant, na. Akkoriban még nem volt még divat a gerillamarketing, a kamu coming out meg a médiahekk.
**Kikerülni a párttag/fogyasztó állapotot.
