Büntet, és.

Egy kicsit visszakanyarodunk a Bizottsághoz, mert megérdemli a figyelmet. Előbbiekben is szó esett arról, hogy Kokó művésznő frizurája hogyan fejezi ki a késői szocializmus életérzését, ebben a klipben (?) viszont minden erről szól. Azaz, hogyan ébred fel a szocialista bérrabszolga minden reggel egy lábszagú békásmegyeri lakótelepen (vagy koedukált munkásszállón?), hogy építse azt a szocializmust, amiről már senki sem hiszi el, hogy bárki is építené, hogyan rakja az elektronágyú elé az arcát, hogy az belelőjje az agyába az intellektuális hulladékot, hogyan cigizik és hogyan ül le a WC-re. Tökéletes nihilizmus és posztapokaliptikus káosz, és pont ez benne a szép: annyira rossz volt, hogy rosszabb már nem is lehetett volna, és ugye mindig ez az állapot szüli meg a változást. És nem, nem ez a zene az elviselhetetlen, hanem az a közeg, ami megszülte.